Lucas Molina Gazcon

“Péntek este érkeztem a Barlucasrióba, ahol Lucas és Judit már várt rám. A bárban ültünk le beszélgetni Buenos Airesről, tradíciókról, párkapcsolatról és tangóról. Őszintén és komolyan válaszolt, személyében egy szakmájában és magánéletében is elhivatott embert ismertem meg. Mellette Judit tolmácsolt, szép látni az összhangot kettőjük között. A teremből D’Arienzo szólt, a beszélgetés kellemes tango café hangulatban telt”

Ungvári Judit interjúja Lucas Molina Gazconnal

 

 

J: Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Te vagy az első az „Arcok a Barrióból” című interjú sorozatban. Professzionális tangó táncos vagy, Buenos Airesben születtél és nőttél fel egy művész családban. Hogyan befolyásolt téged ez az alkotói közeg gyermekkorodban?

L: Először is köszönöm a lehetőséget a Barrio del Tangónak, hogy megszervezték ezt az interjút és hogy támogatnak bennünket. (Somos) Juditnak is köszönöm természetesen, hogy itt lehetünk együtt.

A művészet az első pillanattól kezdve az otthonomban volt. Az egyik lánytestvérem, Monica miatt kezdtem el tangózni. Nyolv évesen meg akart tanulni táncolni és hegedűn játszani. Mikor megtudta, hogy már a nagyszüleim is tangóztak megkérte a szüleimet, hogy ő is tanulhasson. Az első órám a másik lánytestvéremmel, az akkor hat éves Alejandrával volt. Szüleim ösztönöztek a táncra, de igazság szerint inkább focizni akartam, mint minden tizenkét éves srác. De mivel a sportban nem igazán támogattak, kénytelen voltam elmenni táncórára, hogy segítsek a testvéreimnek. Így kezdtem el tangózni.

J: Mit jelentett számodra Buenos Aires akkor és most?

L: Én ebben az időben 1992-ben La Platában kezdtem el táncolni és nem Buenos Airesben (ugyanaz a provincia). Két évvel később 1994-ben kezdtem el a fővárosba utazni, hogy ott folytassam a tanulmányaimat. Ez nagyon fontos esemény volt és komoly felelősséggel is járt. La Plata nem egy kicsi város, és csak nagyon kevesen utaztunk a fővárosba azért, hogy tangót tanuljunk.

J: Milyennek látod a várost most, nagy a konkurencia?

L: Igen, nagy. Különböző szinteken, de ez egy egészséges verseny.

J: Hogy érzed magad Európában?

L: Nagyon jól. Talán nem sokan tudják, de miután másfél éve táncoltam, a lánytestvéremmel részt vettünk egy versenyen, ami Buenos Aires tartománynak a szervezésében történt. Felsorolom a bajnoki címeimet, mert úgy tűnik, hogy itt Magyarországon nagy jelentőséget tulajdonítanak az ilyesminek: Háromszor nyertem meg a Buenos Airesi Ifjúsági Bajnokságot (Torneos Juveniles Bonaerenses), és még egyszer voltam második helyezett. Ez a verseny 12 és 17 év közötti fiatalok számára kulturális, illetve sport tevékenységekre terjedt ki. Ötvenezren vettek részt különböző egyéni és csoportos sport- és művészeti ágakban: költészet, szobrászat, mozi, irodalom, balett, tangó, néptánc. Első alkalommal győztesként egy utat nyertünk Európába egy kulturális csereprogram keretében, és így két hetet Olaszországban és Spanyolországban töltöttünk. Ez 14 éves koromban volt, és azóta van lehetőségem utazni. Ezzel együtt nem értek feltétlenül egyet azzal, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak Európában a bajnoki címeknek. Ahogy Astor Piazzola mondta, azért vagy jó, mert annak születsz, és nem azért mert erre edzed magad. Valamilyen adottsággal születsz, ami benned van. Visszatérve a kérdésre, Európában otthon érzem magam, mivel mi argentínok alapvetően európai gyökerekkel rendelkezünk. Ráadásul Európa részt vett, fontos szerepet játszott a tangó történetében.

J: Említetted a folklórt. A tangón kívül más néptáncot is táncolsz?

L: Argentínában több, mint hatvan különböző néptánc van. Minden régiónak megvan a saját tánca, a legismertebb a chacarera és a zamba. Nem vagyok professzionális folklór táncos, de az alapvető lépéseket ismerem.

J: Argentínában a fiatalok mennyire követik, illetve hagyják el a tradíciót?

L: A főváros periférikus zónáiban jellemzően nagyon szeretik megőrizni a tradíciót. Nagyon sok nemzeti ünnep van, ahol többnyire folklórt táncolnak. A fővárosban sok fiatal táncol tangót, de a teljes lakosságot tekintve, arányaiban ez egy kis létszám. Nem jellemző, hogy bárki is a hagyományok ellen lenne, de talán néhol több útmutatásra van szükség. Igazából minden információ ott van, elérhető. Nagyon könnyű hozzájutni például egy táncórához.

J: Beszéljünk kettőtökről. Nagyon örülünk, hogy egymásra találtatok és megkezdtétek a közös munkát. Sok professzionális partnered volt. Volt már részed ilyen turnéban, amit Judittal terveztek, vagyis fél év Buenos Aires, fél év Európa?

L: Igen. 2005-ben elkezdtem kisebb munkákat vállalni Franciaországban. 2007-ben dolgoztam az USA-ban, 2008-ban Spanyolországban, Lettországban, Svájcban, Olaszországban és Németországban. 2010-ben Kínában voltam, Sanghajban az argentin kormányt képviselve a Világexpón. Ebben az évben kezdtem el szervezni a milongámat, az El Yeitét. 2011-ben újra az USA-ban dolgoztam, többek között a Baltimore-ben megrendezett Tango Element fesztiválon táncoltam, ahová olyan táncosokat hívtak meg, mint Chicho és Juana, Alejandra Mantiñan, Martín és Mauricio. Mikor Judittal szeptemberben megismerkedtünk, és elkezdtünk együtt dolgozni, az első gondolatunk az volt, hogy útra kelünk.

J: Össze tudjátok egyeztetni a munkát a magánélettel?

L: Korábban sosem volt személyes kapcsolatom azokkal, akikkel együtt dolgoztam, de tudtam, hogy velem egyszer ez meg fog történni. Ebből a szempontból a mestereimet tekintem referenciaként, ez a fajta életmód csak így működhet igazán. Mikor megismerkedtünk először vonzalmat éreztünk egymás iránt és később észrevettük, hogy a tánc is működik. Szerintem összeegyeztethető. Ez egy kulturális kifejezésmód, fontos az egymásra figyelés.

J: Le tudod írni az érzést, amikor együtt táncoltok?

L: Egy kicsit leírhatatlan. Kár, hogy nincs mindenkinek ilyen szerencséje, hogy átélje ezt az érzést. Egyszer egy televíziós hírműsorban megkérdezték, mit érzek, amikor táncolok. Egyszerű dolgokat mondtam, milyen az illata, lehelete, kezének vagy hátának a tapintása, de ezek nem igazán írják le azt, amit érzek. Judittal ugyanazt szeretnénk, ugyanabba az irányba megyünk és ez nagyon könnyűvé tesz mindent. Nagyon jó érzés vele táncolni. Úgy érzem, hogy ebben még nagyon sok további lehetőség van, ami egyre jobb és jobb lesz.

J: Ez a magyar közönségnek is átjön, hiszen nagy sikerrel vittétek végig a workshopokat és az El Yeite milongát is. Hogy látod az itthoni tangó közösséget?

L: Nagyon jónak. Mindenkit csodálok, aki létrehoz valamit a tangóban. Simont és Timit, akiknek köszönhetően lehetőségünk volt megmutatni azt, amit csinálunk. Az emberek különböző szinteken vannak, de látom, hogy ha még kissé rendszerezetlenül is, sok mindennel tisztában vannak és folyamatos az érdeklődés. Amit most mutattunk az csak egy kis része volt abból, amit adni szeretnénk. Hiszem, hogy még mindenki nagyon sokat tud fejlődni.

J: Az itthoni milongákon sokat táncoltok együtt. Ez is a codigo része, hogy a párok leginkább csak egymással táncolnak?

L: Nem arról van szó, hogy nem szeretnék mással táncolni csak nagyon kevés az időnk és ilyenkor szeretnék Judittal táncolni. Táncoltam mással is, igaz nem sokat és Judit is táncol mással. A szabály nagyon egyszerű: ha egy milongán egymással beszélgetünk és valaki fel akarja őt kérni, akkor meg kell várnia, amíg kifelé is nyitunk. Ha egy közeli barát megkérdezi, abból nincs probléma. Ez most egy kicsit ennek az életszakasznak a része. Buenos Airesben is így van, nem táncolok más lányokkal, csak ha felkérnek, mert én most nagyon szeretek Judittal táncolni. Ez egy nagyon őszinte érzés. Nem kötelezettségből táncolok valakivel, hanem mert kedvem van hozzá, és a másik embernek is jól kell éreznie magát tánc közben.

Másrészről van ebben egy indirekt kihívás is. Huszonkét évvel ezelőtt volt néhány táncosnő, akiket egyszerűen nem lehetett, de nem is mertek felkérni. Annyira jól táncoltak, hogy elkezdtél kételkedni önmagadban, hogy valójában mit tudsz. Ez a félelem arra ösztönzött, hogy az órák, gyakorlások során egyre több ismeretet sajátítsak el, egyre jobban táncoljak. Nagyon jótékony hatással volt. Egyrészről rendben van, ha a jó táncosnők mindenkivel táncolnak, másrészről viszont nem feltétlenül. A milonga nem a gyakorlásról szól és azzal sem értek egyet, hogy aki nem tud mozogni a parketten, bármit csinálhat, mondjuk a partneremmel. Megrúghatja, neki mehet. Ez egy kockázat.

J: Milongaszervezőként mi a véleményed a taxitáncosokról?

L: Mindig létezett, nincs vele probléma. Pár éve legalizálták is. Azok csinálják, akiknek munkára van szükségük. Voltak olyan ismert táncosok, akik elmentek a milongára és megbeszélték a szervezővel, hogy ugyan nincs pénzük, de ha beengedi őket, cserébe az összes lánnyal táncolnak egész este. Ha jó táncosról van szó, rendben van. Kamaszként én is minden lányt felkértem. A táncosnak abban rejlik az ügyessége, ha sokmindenkivel tud táncolni. Vannak lány taxitáncosok is egyébként. Eleinte inkább fizetett asszisztensek voltak az órákon, innen került át ez a jelenség a milongákra.

J: Mikor látunk Titeket újra?

L: Április végén határozatlan időre. Itt lesz a bázisunk, innen utazunk a többi városba.