Pablo Rodriguez & Corina Herrerra

foto 3

Pablo Rodriguezt 2008-ban láttam először egy ljubljanai fesztiválon. Már akkor feltűnt eleganciája, puha lépése és a tangó iránti alázata. Noelia Hurtadoval fiatal koruk ellenére fogalom lettek a tangó világában, számos nemzetközi fesztiválon tanítottak, felléptek és Argentínában is elismert táncosokká váltak. Jelenlegi partnerével Corina Herrerával már másodszor járnak Budapesten, ahová örömmel térnek vissza. Az interjú során beszélgettünk zenéről, politikáról, a tangó költészetéről… egyszerre komoly és könnyed, gazdag gondolat- és érzelemvilága pont olyan szép, mint a tánca.

J: Milyen művészeti képzést kaptál gyermekkorodban?

Pablo: Gyermekorom óta gitározni tanulok. Tizenöt évesen színházat kezdtem tanulni körülbelül tíz évig. Tangózni tizenkilenc-húszéves koromban kezdtem el. Ezen kívül más művészeti ágakat is kipróbáltam, kortárs táncoltam és zsonglőrködtem is.

J: A tangón kívül mi az, ami még ma is jelen van az életedben?

Pablo: A zene leginkább. Gitáriskolába járok, ahol feldolgozásokat tanulok, órákat veszek és most kicsit dobolni is tanulok. Elég sok időt töltök zenetanulással, de csak hobbi szinten, nem mint hivatásos zenész. Otthon összejövünk barátokkal és zenélünk. A színház kevésbé van jelen, de tavaly szerepeltem egy Cram nevű társulattal, akik tangós táncszínházi előadásokat hoznak létre.

J: Tangót is játszol?

Pablo: Igen. Tradicionális argentin zenei feldolgozásokat, tangó feldolgozásokat is.

J: Mennyire kötődsz érzelmileg a szülővárosodhoz?

(Pablo itt nagyon elérzékenyült, hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni.)

Pablo: Ez egy összetett kérdés. Nagyon erős szeretetet. Amikor nem vagyok Buenos Airesben, akkor nagyon hiányzik, ez egy olyan város, ami nagyon tud hiányozni. Buenos Airesben tökéletesen lehet érezni a dél-amerikai és az európai érzés keveredését.

J: A szomszédos országokba is utazol?

Pablo: A tangó miatt voltam Uruguayban, Chilében, Brazíliában és Venezuelában. De ezekre a helyekre nyaralni is elmentem, hogy megismerjem őket. Ezeknek az országoknak önmagukban nagyon erős a kultúrájuk. Nem lehet csak tangós szemmel nézni. Argentínának és ezeknek az országoknak a kultúrái folyamatos hatnak egymásra, nagyon erős a kulturális kölcsönhatás.

J: Nemrég végezted el a politológia szakot. Miért ilyen fontos számodra a politika?

Pablo: Igazából még a tangó előtt kezdtem el tanulni. A politika nekem mindig is egy szenvedély volt, ugyanúgy, mint más dolgok az életben. Aztán, miután sokat utaztam, úgy döntöttem, hogy visszatérek a tanulmányaimhoz és befejezem az egyetemet. Mert az egyetem egy formális keretet ad annak, ami egyébként számomra egy szenvedély.

J: Családi gyökerekből jön ez az elhivatottságod?

Pablo: Részben igen. A szüleim évekig erősen benne voltak a politikában. De egy spanyol mondás szerint „en casa herrero, cuchillo de palo”… („a kovács házában fából van a kés” avagy a suszter fiának lyukas a cipője) Nem tudom, mondhatjuk-e, hogy családi hagyományból, de mindenképpen szenvedélyből jött és hatott rám.

J: A tangó mellett tudod követni a napi politikai eseményeket?

Pablo: Természetesen. Naponta két-három napilapot is elolvasok.

J: Hogyan tudtál lediplomázni a tangó karriered mellett?

Pablo: Könnyű volt, mert azt gondolom, hogy minden, amit szenvedélyesen csinálunk, az nehéznek tűnik, de ugyanakkor élvezet. Kicsit nehéz volt összeegyeztetni az utazásokat a tanulási idővel, ezért sokszor utazás közben tanultam.

J: Tíz éve tangózol, ki volt az elő mestered?

Pablo: Sok tanárom volt, de Carlitos Perez és Rosa Forte voltak akiket mestereimnek tartok.

J: Hogyan változott a tangó stílusod? Az itthoni workshopokon salónt és milonguerót is tanítottatok, Helsinkiben pedig nuevo tango salónt képviseltetek.

Pablo: Két dolog van. Az egyik, hogy az emberek nagyon szeretik kategorizálni a dolgokat, mert az a legjobb módja, hogy felfogjuk őket. És más dolog kategorizálni azért, hogy megértsünk dolgokat. A kurzusoknak címet adnak, ami arra jó, hogy egy általános elképzelést adjon, egységesítsen bizonyos fogalmakat. De ez nem egy merev dolog és még az sem biztos, hogy a fogalom valóságos. A tangó az egyetlenegy, amit sokféleképpen lehet táncolni. A könnyebb megértésért különböző kategóriákat kreálunk, de ez nem azt jelenti, hogy tánc közben is elkülönülnek. Mert amikor táncoljuk, a tangó az a tangó.

J: Akkor a Te tangódban egy kicsit minden benne van?

Pablo: Igazság szerint igen. A stílusok érdekesek, mert azok adják a tangó folklórját. De a tangó egy keverék, egy picit minden benne van.

J: Milyen fejlődési úton mész keresztül azáltal, hogy több táncpartnered is volt?

Pablo: Nem volt olyan sok, igazából két táncpartnerem volt. Érdekes ez, mert a tangót két ember táncolja és az a kommunikáció, ami a táncpartnerrel létrejön, hullámzik, folyton változik, olyan mint egy gyümölcs, néha kivirágzik, néha megérik…

J: Mi az amit Corinával létre tudtok hozni, megalkotni?

Corina: Van valami nagyon intim a kettőnk táncában, amit csak egymással osztunk meg. Ez nagyon a miénk. De ez megtörténik minden pár között, mert minden pár egy külön világ.

Pablo: Igen én is azt gondolom, hogy a párok folyamatosan adnak egymásnak. Tánc közben nem gondolunk folyamatosan arra, hogy mit hozunk, vagy mit akarunk létrehozni, az megtörténik.

J: Mire fókuszáltok az órákon?

Corina: Az órákon elsősorban a tánc örömét szeretnénk átadni, megosztani azt, ami nekünk az örömöt adja a táncban. Átadni azokat a technikai eszközöket, hogy azokból mindenki egy saját személyes érzést tudjon létrehozni.

J: Hogyan látjátok, hol tartunk a tangóban? Őszintén.

Pablo: A tangó sok mindent teremtett a világban. Egyszercsak sok minden változott, felerősödtek a szubkultúrák, a tangó is egy közülük. Másrészt pedig a tangó egy olyan kapcsolódást jelenít meg a másik emberrel, ami egyedülálló…

Corina: … és ez azt eredményezi, hogy az emberek beleszeretnek. Olyan egyedi kapcsolatokat tud megteremteni, amit más helyzetek nem. Az ölelésben olyan fizikai kontaktust teremt, ami más táncban talán ennyire nem is történik meg.

Pablo: Nekem is sokszor feltűnik és sok helyen fel is teszem magamnak a kérdést, hogy az emberek miért is tangóznak. Részben mert divat. Az emberek életük során sok mindent kipróbálnak, ez is egy ilyen tevékenység. Menet közben pedig sokan egyszerűen beleszeretnek. A tangó a költészetét megosztotta az emberiséggel. A tangó nem a világörökség része, de az érzések azok. Minden nép máshogy éli meg az érzéseket és az emberek gyakran megosztják a sajátjukat. Mi argentinok például imádjuk a brazil zenét. De ahogyan ők érzik, az egyedülálló, az a sajátjuk. Mindannyian azt élvezzük a táncból és az érzésekből, ami univerzális. A tangó igazából népzene. Világörökségnek végső soron inkább a kőolajat kellene neveznünk… (Nevetés)

J: Milyen útravalót adsz az itthoni táncosoknak?

Pablo: Nagyon fontos a lelkesedés, a szenvedély. Az órákon nagyon lehetett érezni a lelkesedést. A lelkesedés, a felfedezés, az érdeklődés alapvető fontosságú. Ezt a szenvedélyt használjátok a dolgok megéléséhez. Ezzel a szenvedéllyel szeressetek, szenvedjetek, bántsatok, üssetek, fussatok, csaljátok a feleségeteket vagy szeressétek őket, mert ez az egész egy játék… (Nevetés)

Interjút készítette: Ungvári Judit
Tolmács: Vas Éva