Somos Judit

 

Kiskorában írónő szeretett volna lenni és arról álmodozott, hogy egyszer majd interjút készítenek vele. Sok mindenbe belevágott a „nem lehet ebből megélni” kategóriában, de végül a tangónál kötött ki és inkább balett órára, mint reggelire vagy vacsorára költötte a pénzét. Többször utazott Argentínába szerencsét próbálni, amire nemrég rálelt Lucas Molina Gazcón személyében. Fiatal kora ellenére sikertörténelmet írt, Buenos Airesben táncosként olyan helyeken lépett fel, ahol magyar tangós még nemigen, de európaiak is kevesen. Erről az útról beszélgettünk egy kávé mellett. CITA

Bölcsészként kezdted, miért ezt a pályát választottad?
Igen, bölcsész végzettségem van, magyar szakot végeztem. Volt egy humán érdeklődés a részemről, de volt mögötte egy családi elvárás is. Még az érettségi előtt kezdtem el tangózni. Akkor meg voltam győződve, hogy már nagyon öreg vagyok ehhez a tánchoz és mindenről lecsúsztam, de gyakorlatilag az első perctől kezdve éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni, semmi mással. Ennek ellenére próbáltam reálisan gondolkodni és az elvárásoknak megfelelni, ezért elvégeztem az egyetemet. A kommunikáció szakot is befejeztem, abszolutóriumom van. Részben érdekes volt, de egész idő alatt táncoltam. Közben halasztottam egy évet, mert elmentem Argentínába. Valahol a szívem mindig a tánc felé vitt.

 

A kommunikáció szak segít a tanításban?
A magyar szak inkább, ott tanultam pedagógiát. Megtanultam hogyan tudom magam kifejezni szépen, szabatosan. Mikor három nyelven kell egyszerre beszélnem – hogy egy spanyol kifejezéssel éljek – előfordul, hogy összekavarodik az összes kábel a fejemben, de többnyire egész jól ki tudom magam fejezni szóban és írásban is.

 

Egy tangókarrier felépítése nagyon komplex. Nemcsak táncolni kell tudni, hanem marketinghez, weblaphoz érteni, kapcsolatokat építeni. Mennyire tudtok ezeknek megfelelni?
A mai napig van egy naiv hozzáállásom, hogy a tehetség és a jó minőség utat tör, de újra és újra bebizonyosodik, hogy ez önmagában nem elég semmire. Mindig szembesülnöm kell azzal, hogy mindaz, amiről te beszéltél nagyon fontos. Részben kénytelen voltam beletanulni, részben pedig mindig egy megfelelő szakember segítségét próbálom keresni. Elsősorban, amihez legjobban értek, az a tánc, és szívem szerint reggeltől estig csak ezzel foglalkoznék. Lucasban (Lucas Molina Gazcón) van egy természetes kapcsolatteremtés mindenkivel. Egy állandó pozitív energia, mindig mindenre megoldást, új utakat keres. Ő alapvetően minden téren kreatív, és minden körülmények között feltalálja magát. Nem véletlen, hogy az El Yeite milonga, amelynek Buenos Airesben ő az egyik házigazdája és szervezője, mára már egy kultikus hellyé vált. Az én szememben mindazonáltal ő is elsősorban táncos.

 

Milyen élményeid voltak először Buenos Airesben?
Ez nagyon érdekes volt. Először 2005-ben fél évet voltam kint. Akkor négy-öt éve táncoltam, egész más világ volt. A mostani európai tangós, ha egy picit érdeklődik, rálátást kap arra, ami a világban, Argentínában történik: kik a nagy táncosok, milyen tendenciák, stílusok, divatok vannak. A fesztiválokon, workshopokon, szemináriumokon keresztül rengeteg információhoz jutunk, és ma már minden megtalálható a youtube-on. Én annak idején úgy mentem ki, hogy semmilyen elképzelésem nem volt arról, mit és kitől szeretnék tanulni. Itthon elakadtam a fejlődésben és egyszerűen szerettem volna többet tanulni. A lelkem mélyén szerettem volna profi táncos lenni, de nem gondoltam, hogy ez lehetséges. Sok mindent kipróbáltam, volt, ami tetszett, volt, ami nem. Ott is nagyon sokan tanítanak, és nem mindenkinek van feltétlenül olyan nagy tudása, mint ahogyan azt próbálja eladni. Végül eljutottam egy olyan helyre, ami nekem az akkori szintemen nagyon sokat adott, ez a DNI tánciskola. Azóta ez egy híres, hatalmas iskolává vált, de akkor még viszonylag kisebb volt. Ott egy szilárd technikai tudást sajátítottam el, amitől, igaz, azóta eltávolodtam – mert az évek során mindenféle stílust bejártam és sok mindent kipróbáltam, – de azon a ponton nagyon meghatározó volt számomra.

 

Mesélted, hogy szerepeltél egy tangó showban is.
Igen, szerepeltem egy vacsora show-ban. Teljesen véletlen, egy milongán megismerkedtem egy sráccal, pont elment erre az időszakra a partnere, és meghívott, hogy táncoljak vele a Bar Sur-ban. Ez is egy nagyon meghatározó élmény volt.

 

Itthon is voltak színházas élményeid?
Igen, egy amatőr társulatban próbálgattam a szárnyaimat, inkább izgalmas volt, mint szakmailag meghatározó. Argentína után Áronnal (Ecsedy Áron) kezdtem el együtt dolgozni. Ő szervezte az első Danubiandót, Budapest első igazán jelentős tangó fesztiválját, és ennek a keretén belül léptünk fel közösen a MÜPA-ban. Összességében nem igazán kaptam nagy teret itthon, de azt hiszem, pont ez késztetett arra, hogy tovább keresgéljek.

 

Áronnal is Buenos Airesbe utaztál?
Igen 2008-ban másfél hónapra. Áronnak köszönhetően kezdtem tisztábban látni, megismerkedni a nagy nevekkel, és az ő munkásságukkal, és ekkor kezdett kialakulni bennem egy világosabb kép, hogy milyen táncossá szeretnék válni. Órákat vettünk, elmentünk a C.I.T.A. fesztiválra (Congreso Internacional de Tango Argentino), ahol tátottam a szám, nem gondoltam, hogy pár évvel később én is ott lépek majd fel.

 

Most legutóbb mennyi időt töltöttél kint? Mesélj erről az időszakról!
Szeptembertől két hónapot, ekkor megismertem Lucast és elkezdtünk együtt dolgozni. Hazajöttünk gyakorlatilag majdnem együtt és megint visszamentünk, így összesen öt hónapot töltöttem most ott.

 

Nagyon érdekes volt. Ehhez az úthoz is az vezetett, ami minden egyes alkalommal, azt éreztem, hogy itthon nem találom a kiutat. Vezettem egy tánciskolát, ahová nagyon sokan jártak, de nem éreztem, hogy színvonalban meg tudok felelni a mércének, amit magam elé állítok. Táncosként és tanárként is szerettem volna fejlődni, tanulni és inspirációt kapni. Egyértelmű volt, hogy ehhez a kulcsot csak Buenos Airesben fogom megtalálni, hiszen ott van ennek a táncnak a bölcsője, ott őrzik a tangó történetét, hagyományait, sok nagy táncos emlékét. A napnál is világosabb volt, hogy ott találhatom meg, amit keresek. Az előző alkalmakkal szemben, ezúttal már profi táncosként mentem ki, pontosan tudtam, hogy mit és kiktől akarok tanulni. Hamar helyre került egy csomó dolog, ami Európában kicsit zavaros. Van egy olyan érzésem, hogy sok minden csak formailag jön át. Átveszünk egy-egy lépéssort, divatos gondolatot, de a legigazibb lényegét kevéssé értjük meg, mivel mi nem ebben a környezetben mozgunk. Rengeteg ma élő fiatal táncos van (köztük sokakat Európában nem is ismerünk), akiknek hihetetlen tudása van, és elképesztően inspiráló a közelségük. Nem hiszek abban, hogy az európainak ez ne lenne a vérében, egyszerűen hiányzik ez a közeg, ahol ennek van egy történelme, kultúrája. Bárki, egy ilyen környezetben, megfelelő technikai alappal rengeteg mindent nagyon gyorsan megtanulhat és megérthet, ha van benne egy kellő nyitottság és felkészültség. A baj annyi, hogy ebből a környezetből kiszakadva valahogy, néha egy picit torzan jön át a tánc, elveszik az információ.

 

Ahogy kimentem és megismertem Lucast, bekerültem egy olyan közegbe, ahol sok fantasztikus fiatal táncos nagyon kreatívan él, táncol és mozog. Inspirálják egymást teljesen önzetlen módon. Ez egy közös alkotás, amit itthon nem nagyon tapasztaltam. Egy-egy órán rengeteg világszerte elismert profit látni, mindenki szívesen, önzetlenül tanít és megfelelő alázattal tanul. Ezáltal inspirálódva egy nagyon gazdag élményekből álló háttérrel jöttem haza. Nem beszélve egy olyan táncpartnerről, akinek ilyen életrajza vagy múltja van. Nem gondoltam, hogy ilyen szerencsém lesz.

 

Hogy érezted magad a C.I.T.A.-n?
Lucas már többször szerepelt a C.I.T.A.-n különböző partnerekkel. Számomra, aki ilyen messziről jöttem, nagyon megható élmény volt egy csomó olyan emberrel, akiket én régóta csodálok, együtt fellépni vagy egy asztalnál ülni. Ugyanígy a Yeite fesztivál keretében, amit Lucas szervez, a Canningban táncolni Damián Rosenthallal és Vanesssa Fataurosszal közösen. A Canning az egyik legfontosabb milonga, ahol ráadásul egyébként megismerkedtünk, tehát valahol ott indult a történetünk. Fellépni olyan nézőközönség előtt, akik közül nagyon sokak táncosként vagy tanárként példaképek számomra, csodálatos volt. Büszke vagyok és nagyon jól éreztem magam. Jó érzés volt az az önzetlen elismerés, amit kaptam az ottani emberektől. Őszintén szólva, egy kicsit tartottam tőle, hogy egy európainak nehéz dolga van ott, és ha nem is dobálnak meg rohadt paradicsommal, de azért elnézően mosolyogva fogják nézni, amit én ott művelek. Mindig voltak ilyen önbizalmi problémáim. De pont az ellenkezője történt, csak biztatást, jó szavakat és őszinte elismerést kaptam tőlük.

 

Nehezen fogadják be az európaiakat?
Mindig volt egy érzésem, hogy van bennük egy elnéző mosoly az európaiak felé… „aranyosak, hogy próbálkoznak és táncolják a maguk módján ezt a táncot” – ez a „maguk módján” legtöbbször ott van. De azért van benne némi igazság, amikor így néznek ránk. Amikor azonban látják, hogy valóban a maga mélységében foglalkozol a tánccal, a legnagyobb tisztelettel tekintenek rád. Talán túl nagy cél, de tanárként pont ezt szeretném elérni, hogy pár év múlva azt mondják, jobb lesz, ha felkötjük a gatyánkat, mert jönnek a magyarok. (Nevet.) Szerintem képesek vagyunk ezt a kultúrát a maga valójában elsajátítani.

 

Gondolom az is segít, hogy anyanyelvi szinten beszélsz spanyolul.
Igen, sokat segített. Onnantól kezdve, hogy először kimentem fejest ugrottam ebbe a kultúrába. Amennyire csak tőlem tellett rengeteget mozogtam argentinok között kint és Európában is. A nyelvnek az argentin változatát és az összes kulturális velejáróját is próbáltam magamévá tenni, mert a kettő úgy érzem, együtt jár. Csak akkor fogjuk tudni a „valódi” tangót megtanulni, ha ezt a kultúrát is magunkban hordozzuk.

A tangón kívül milyen táncokat tanultál?
Balett, jazztánc, kortárs tánc. Ezekkel nem profiként, de elég intenzíven, tréningszerűen foglalkoztam. Majdnem onnantól kezdve, hogy tangózom, tehát elég sok éve, szinte mindennap. Amikor itthon nem találtam kapaszkodót a tangóban, ezekből a táncokból tanultam sok olyan dolgot, amit mai napig szem előtt tartok, mert univerzálisak, minden táncosra igazak. Nagyon hálás vagyok valamennyi tanáromnak. Akik meghatározóak számomra, és akiktől nemcsak mozgáskultúrát tanultam, hanem pedagógusként és emberként is példaként állnak előttem: Mihály Beatrix és Richard Joerss (klasszikus balett), és Bakó Gábor (jazztánc).

 

Milyen Lucasszal az élet?
Jó. (Nevet.) Nagyon jó. Nemcsak jó táncos és kreatív, izgalmas, jó humorú társ, hanem jó ember is, ami mindennél fontosabb és nagyon nagy érték. Elég sokat kellett várnom erre, hogy találkozzak valakivel, akivel kölcsönösen tudjuk értékelni egymást. Nagyon örülök neki mind a magánéletben, mind szakmailag, hogy mellettem van. Azt hiszem, a nagy küzdelmeknek az az értelme, hogy jobban tudod értékelni, mikor végre elérsz valamit, mint hogyha egyből összejött volna. Talán ilyen szempontból örülök is annak, hogy mind a táncban, mind a magánéletben ilyen sokat kellett várnom arra, hogy ilyen harmóniába kerüljek. Azt nem mondom, hogy révbe érjek, mert még mindig nagyon sok cél van előttünk, és az élet sosem mentes a nehézségektől. Most azonban végre olyan életszakaszban vagyok, amikor tisztában vagyok az értékével annak, amit tudok és adni tudok, és ezzel elégedett is vagyok. Mindig szeretnék jobb és jobb lenni, de ez egy olyan állapot, amire nagyon rég várok. Nem igazán hittem már, hogy sikerülni fog, úgyhogy ez most egy alapvető boldogságot és elégedettséget teremtett meg az életemben.

 

Meddig vagytok most Budapesten?
Az eredeti terv július vége volt, de most nagyon gondolkozunk, hogy szeretnénk valamit felépíteni itthon és legalább december végéig maradunk. Budapestre egy bázisként szeretnénk tekinteni Európában, hétköznap itt lennének rendszeres órák, hétvégenként meg utaznánk. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Ami nagyon szép ebben, hogy ez elsősorban Lucas ötlete volt, és én ennek nagyon örülök. Most megyünk Luxemburgba, Hágába, Amszterdamba, Frankfurtba. A Barrióban mennek az órák folyamatosan, hétköznap esténként keddtől péntekig minden szinten. Lesz egy hétvégi haladó kurzus is június 13-14-én.

 

Hogyan fogadtak titeket itthon újra?
Érdeklődve. A közönségnek egy része elismerően, egy másik nagy része pedig nem hiszem, hogy tud arról, kik vagyunk, mit csináltunk. Mindenféle pozitív és negatív élményünk volt a profik részéről. A negatívakkal igyekszem nem foglalkozni. Mindenkinek az tenne jót, ha a saját tudásának fejlesztésével foglalkozna, hogyan válhat jobb táncossá, jobb tanárrá és nem pedig egymással. Én is próbálom ehhez tartani magam. Néha nagyon nehéz, van, ami nagyon rosszul tud esni, de ezek nem fontos dolgok. A pozitívak közül kiemelném Endrét és Marcsit (Szeghalmi Endre és Glotz Mária, a Barrio del Tango tanárai), akik nagyon kollegiálisan és önzetlenül fogadtak minket. Valamint Simon és Timi (Kozma Simon és Zékány Tímea, a Barrio del Tango alapítói) részéről a lelkesedést és ezt a mindenféle különösebb érdek nélküli szeretet, amit a tangó iránt éreznek, és amiért mindent megtesznek, hogy ezt a kultúrát itt támogassák és elterjesszék. Nagyon jó érzés velük együtt dolgozni.

 

Interjút készítette: Ungvári Judit

2015.05.12